Határtalanul úton a 7.osztályosok

2026.04.23 12:52
Határtalanul kirándulásunk első napján az Őrséget látogattuk meg. Jártunk Lendván a Bánffy-Eszterházy Kastélyban, meglátogattuk a Magyar Nemzetiségi Művelődési Intézetet is, ahol a szlovéniai magyarok helyzetével, életével ismerkedhettünk meg. A lendvai szőlőhegyen felkerestük a Szentháromság kápolnát, ahol Hadik Mihály törökverő hadvezér múmiáját vehettük szemre.
Lendvát követően a történelmi jelentősségű Bántornyára érkeztünk, végül pedig Dabronak település határában található Bakónaki-tó mentén elterülő energiaparkban tettünk sétát.
Szalafőre érkezve fáradtan ugyan, de már most rengeteg élménnyel gazdagodva foglaltuk el a szállásunkat.
 
Határtalanul kirándulásunk második napját a Passero család csokoládémanufaktúrájában kezdtük Mezőváron, ahol megismerkedtünk a Muravidék egyik legismertebb gazdáival és munkájukkal.
Ezt követően városnéző sétára indultunk Zágrábba, ahol megtekintettük a horvát főváros hangulatos utcáit, piacát, nevezetességeit: a székesegyházat, a Szent István kápolnát, a Szábort, a Szent Márk teret és templomot.
A zágrábi kirándulás után indultunk mai szállásunkra, ami a tengerparti Kraljevica településen található. Nagy élmény volt a tengerrel való első találkozás.

Harmadik napunkat Horvátországban egy kellemes hajózással indítottuk az Adriai tengeren, ahol csodás panoráma tárult elénk az egész út alatt.
Tengeri utunkat követően városnézésre indultunk, felfedeztük Fiume és Abbázia szépséges utcáit, épületeit, kikötőjét. Felkerestük a települések magyar vonatkozására utaló emlékműveket, szobrokat is, valamint koszorút és nemzeti színű szalagot helyeztünk el Baross Gábor és Móra Ferenc emléktáblájánál.
 
Határtalanul utazásunk utolsó napján búcsút vettünk a tengertől, majd Varasd nevezetességeivel ismerkedtünk meg. Csáktornyán megemlékeztünk történelmi hőseinkről. Elfáradva, de élményekkel gazdagodva tértünk haza!
 

 

 

Képgaléria: Határtalanul úton a 7.osztályosok